Hírek

Közszemlén a három harang

Hétfőn délben érkeztek meg a székelyudvarhelyi harangöntő mestertől azok a harangok, amelyek Gyergyószentmiklóson a Bucsin negyedi templom frissen épített tornyába kerülnek. A három harang csütörtökig lesz közszemlén a templom előtti téren.

harang1 b

Harangok a Bucsin negyedi templomnak

Bárki megérintheti, megcsodálhatja a harangokat. Hogy rossz szándékúak kárt ne tegyenek bennük, arra is felkészült a Szent István-plébánia, a helyi rendőrséget és polgárőrséget kérve, gyakrabban járőrözzenek a környéken, biztonsági kamerákkal lássák el a teret. A három harang ugyanis csütörtökig a templom bejáratánál lesz, ekkor kerülnek fel a toronyba, augusztus 24-én pedig megáldásukra is sor kerül.

A székelyudvarhelyi harangöntő mestertől hétfőn szállították át Gyergyószentmiklósra az imára hívókat. A 400 kilogrammos, Németországból kapott nagyharang mellé két kisebb is készült Lázár Imre műhelyében. Csodálatos az összhangzásuk – mondta el Keresztes Zoltán plébános. Erről a hívek az augusztus 24-i ünnepségen győződhetnek meg, hisz akkor hív imára először harangszó a Bucsin negyedben. Az eseményen jelen lesz Tamás József püspök, a 11 órás ünnepi szentmise kezdetén ő áldja meg a tornyot és a harangokat, énekel az Ipartestület Férfikara, illetve ünnepi beszédek hangzanak el.

Egyébként a Bucsin negyedi toronyállítás és a harangok összköltsége 110 ezer lej volt, a hívek régi óhajának megvalósulását, hogy harangszó hívja őket templomba, az egyházközség vállalta fel.

Forrás: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/gyergyoszek/kozszemlen-a-harom-harang

Helyi hírek

A Torzsások Szárhegyi Kulturális és Turisztikai Egyesülete múlt héten (2020.november 5-én) szervezte meg a Hargita Megye Tanácsánál elnyert összegből megvalósított férfi székelyruhák hivatalos átadását. A projekt keretén belül 5 egyesületi tag számára sikeresen varrattunk ingeket...
Read more...
A projekt elsődleges célcsoportja az egyesület tagjainak a technikai felszerelésének a nemzetközi szintre való emelése. Felszerelés vásárlásban elsőbbséget élveznek az idén leigazolt 2 versenyzőink, hiszen ők fogják nemzetközi versenyeken megmérettetni magukat. Ennek érdekében befektetésekre lesz...
Read more...
Első alkalommal szervezte meg a Sie-Sie Stúdió Egyesület a Pénzügyi Tudatosság képzést középiskolások számára. Az alkalomra 2020. december 21.-én került sor a Zoom platformon. Az online találkozó családias hangulatban telt, a fiatalok érdeklődőek voltak a...
Read more...
Idén már harmadik alkalommal került sor a román érettségi felkészítőre, amely a 2021-ben vizsgázó diákokat készítette elő a nagy megmérettetésre. A már bevált recept szerint november 28-án és december 12-én dr. Szabó Zsolt egyedileg kifejlesztett...
Read more...
A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács idén első alkalommal szervezte meg „Együtt jobb” címmel Fotópályázatát. Ez a program arra akarta felhívni a figyelmet, ebben a koronavírus által teljesen felborult világban, hogy az emberi kapcsolatok milyen fontosok...
Read more...
Habár a világjárvány sokmindenben keresztülhúzta terveinket az idénre, visszanézve az idei évre sokmindent tudhatunk ennek ellenére magunk mögött. A nyár folyamán egy közösen eltöltött hétvége a Kreakids Stúdió diákjaival felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. A workshop...
Read more...