Hírek

Sokadalom és búcsú a Gyilkos-tónál

Igazi vásári forgatag volt vasárnap a Gyilkos-tónál. Sokadalom, ahol az utazók áldásban, az ünneplők örömben és kikapcsolódásban részesültek. Az óriási autós és gyalogos tömegnek igencsak szüksége volt az utazók védőszentjének segítségére is.

gyilkosto kristof b

Búcsús szentmise Szent Kristóf ünnepén

Minden parkoló kevésnek bizonyult, a Gyilkostó vendéglő környékén kialakított parkolók is megteltek, bőven akadt dolguk a közlekedés őreinek is, olyan sokan vettek részt idén a XI. alkalommal megszervezett Gyilkostói Sokadalmon.

Keresztény öröm

A gyilkostói kápolna védőszentjének tiszteletére szervezett búcsús szentmisére érkeztek ki az emberek. Szent Kristófhoz imádkoztak, az utazók védőszentjéhez, akinek az is a feldata, hogy az embereket az egyik oldalról a másikra átsegítse. A haladást segíti, hogy az utat járva az ember az élet értelmét megtalálja. Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi plébános meghívására jelen volt a Kölnben szolgáló Lukács József lelkipásztor, valamint az abaújszáantói Varga Gábor ünnepi szónokként, aki egy busznyi zarándokkal együtt érkezett.

gyilkosto2 b

Megáldották szolgálati autónkat

A gyilkostói kápolna emlékeztető és figyelmeztető jel. Parancsa: betérni, elcsendesedni, várakozni, nem sietni. Mert mindig nyerni akarunk, és így sokat veszítünk – fogalmazott az ünnepi szónok. Ő beszélt egymás értékeléséről is, hisz mindannyian ajándékok vagyunk, lehetünk a másik ember életében. „Aki Krisztust hordozza életében, igazi örömöt hordoz. A keresztény öröm az elűzött szomorúság" – vallja főtisztelendő Varga Gábor.

A földi ajándékokban sem volt hiány, az abaújszántóiak egy Szent Kristóf-festményt hoztak, melynek helye a kápolnában lesz, cserében pedig lelkipásztoruk egy Gyilkos-tót ábrázoló metszetet kapott, hogy legyen, ahová visszavágyakozzon. Az autótulajdonosok áldásban részesültek, a három lelkipásztor sorban áldotta meg a járműveket, és szentkép is járt a sofőröknek az utazók védőszentjének ünnepén.

Kiderült, sokan tartják fontosnak a Hargita megye határánál lévő kápolna ünnepét, sokan segédkeztek feldíszítésében, vigyáznak rendjére, sokan koccintottak a jövő évi viszontlátásra is, mi több, olyan személyek is voltak, akik a kápolna udvarát fából készült, pettyesre festett gombaalakzatokkal díszítették az ünnepre.

gyilkosto3 b

Kora délután már gyülekeztek a tóparti ünneplők

Dínom-dánom a tóparton

A stégre épült nagyszínpadon egymást váltották a fellépők, estig lehetett szórakozni az előadásokon, koncerteken, sötétedés után pedig táncházba hívtak mindenkit a szervezők. A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ nem csak fellépőket, árusokat is bőven meghívott, kézművesek, hagyományőrzők mutatták be az értékeket.

Éhségűző is került bőven, a főzőverseny résztvevői pedig egytől egyig legesek lettek: a leghagyományosabb pityókás tokányt a Kézművesek csapata készítette, a legkarakteresebb ízvilágút a Mackók, a legtermészetesebbet a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület, a legíztekerőbb díjat a tekerőpataki fiatalok vehették át, míg a legfotogénebb eledel az Ínyenc fényképészek üstjéből került ki.

Estefelé még javában zajlott a mulatság, a helyi vendéglátósoknak sem volt okuk panaszra, legfennebb csak azért sóvárogtak, hogy bárcsak szervezne a város legalább idényben minden hétvégén egy-egy eseményt az üdülőtelepen. Mert amint az egyik turista mondta, mágnes kell, az vonzza a vendéget. A szomorúságűző jókedvért bármikor szívesen jönnek.

Balázs Katalin, Székelyhon.ro, 2014.07.27.

Helyi hírek

A Torzsások Szárhegyi Kulturális és Turisztikai Egyesülete múlt héten (2020.november 5-én) szervezte meg a Hargita Megye Tanácsánál elnyert összegből megvalósított férfi székelyruhák hivatalos átadását. A projekt keretén belül 5 egyesületi tag számára sikeresen varrattunk ingeket...
Read more...
A projekt elsődleges célcsoportja az egyesület tagjainak a technikai felszerelésének a nemzetközi szintre való emelése. Felszerelés vásárlásban elsőbbséget élveznek az idén leigazolt 2 versenyzőink, hiszen ők fogják nemzetközi versenyeken megmérettetni magukat. Ennek érdekében befektetésekre lesz...
Read more...
Első alkalommal szervezte meg a Sie-Sie Stúdió Egyesület a Pénzügyi Tudatosság képzést középiskolások számára. Az alkalomra 2020. december 21.-én került sor a Zoom platformon. Az online találkozó családias hangulatban telt, a fiatalok érdeklődőek voltak a...
Read more...
Idén már harmadik alkalommal került sor a román érettségi felkészítőre, amely a 2021-ben vizsgázó diákokat készítette elő a nagy megmérettetésre. A már bevált recept szerint november 28-án és december 12-én dr. Szabó Zsolt egyedileg kifejlesztett...
Read more...
A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács idén első alkalommal szervezte meg „Együtt jobb” címmel Fotópályázatát. Ez a program arra akarta felhívni a figyelmet, ebben a koronavírus által teljesen felborult világban, hogy az emberi kapcsolatok milyen fontosok...
Read more...
Habár a világjárvány sokmindenben keresztülhúzta terveinket az idénre, visszanézve az idei évre sokmindent tudhatunk ennek ellenére magunk mögött. A nyár folyamán egy közösen eltöltött hétvége a Kreakids Stúdió diákjaival felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. A workshop...
Read more...