Felekezeti oktatás

Katolikus osztály felvételi

Fiam, ne menj katolikus osztályba!

Miért? Azért! (- nem is tudom, de mit mondjak a gyerekemnek? Inkább olyat végezzen, ahol majd sok pénzt keres, vagy legyen pozíciója, hatalma.). Eszembe jut néhány élményem, amikor nagyon idős asszonyokat gyóntattam és azt láttam, hogy igen szép a lelkük, nagyon jó kapcsolatuk van Istennel és egy kimondhatatlan belső békét árasztanak. Ezek a hölgyek katolikus leánygimnáziumban végeztek és kaptak valami olyat, ami egész életük iránytűjévé váltott. Persze ma más a helyzet, és „bezzeg a mi időnkben” felvezetést az követi, hogy a mai fiatalok nagyon elcsúsztak. Engedtessék meg nekem, hogy nyíltan kimondjam: ezek a mai fiatalok egy nagyon éles tükör, mely a mi életünket mutatja. És nehéz, sok a csínytevés akár a katolikus osztályokban is. Ez természetes. Vajon a felnőttek, ezen gyerekek szülei nem pontosan így cselekszenek nyíltan vagy titokban? Szeretjük, ha a tükör torzít és azt mutatja, amit magunkról gondolunk; sajnos a gyerekeink tükre nagyon hiteles. Eldobhatom, összetörhetem, bemocskolhatom, torzíthatom, a tükör tükör marad. Talán néha belenézhetnék és szembesülhetnék önmagammal.

Sokszor kérdem a bérmálkozandó fiatalokat, hogy egy teljesen idegen, más kultúrkörből érkező embernek, aki a kereszténységről, a katolikus vallásról, Jézus személyéről semmit sem hallott, hogyan magyaráznád meg ezt vagy azt a hitgyakorlatunkból. Néha döbbent a csend, máskor erős a próbálkozás. De ha magunknak felnőtteknek felvetném ezt a lehetőséget: magyarázzuk meg valakinek, aki teljesen járatlan, mi az hogy keresztény érték, mi az Istennel való belsőséges kapcsolat, mi az imádság stb., vajon hogyan kezdenénk hozzá?! Sokszor érzem, hogy nekünk az előítéletek éppen elég információ valamiről, hogy ne is beszéljek a belsőleg megtapasztalt, személyesen átélt dolgokról. Igen, elég az előítélet, hogy a katolikus osztályt elvégzők a leggyengébbek, ez nem ad semmi „profilt” az életükbe, amit kamatoztatni lehet, s utóvégül nincs anyagi vonzata! Kemény – tükörbeli – szembesülés, hogy nekünk ilyenformán a keresztény értékek nem értékek, a lelki épülés nem túl fontos, az Istennel való kapcsolat elódázható, az istenes dolgok a papok és az apácák „dolga”.

Én ma tükörbe nézek. Látom önmagamat 14 évesen, amikor katolikus középiskolába (akkori nevén kántoriskola) mentem Gyulafehérvárra, s akkoriban még a gondolat sem fordult meg a fejemben, hogy pap legyek; de mentem, mert láttam nagyon sok ott végzett emberen, hogy van valami olyan belső tartásuk, mely minden külső csillogást ezerszeresen felülmúl. Láttam, hogy nem az információs tudásuktól szédülök, hanem a belső békéjüket csodálom. Éreztem, hogy meggyőződött emberek, akik oly magas szinten vannak a bizalom terén, hogy történhet bármi a hétköznapi életben, az Istennel megélt mély kapcsolat folytán „fogadni” tudják és a hozzáállásuk alázatos, elfogadó, amennyire lehet békés, s a végsőkig bizalomteljes.

Miért ne menjek katolikus osztályba? Nincs válasz, vagy van, de nincs bátorság. Vajon te fiam, aki életed életkori sajátos krízishelyzetében éppen serdülő vagy, mit szeretnél; nem nagyon tudod?! Megértelek, elfogadlak, hisz se felnőtt nem vagy még, de már gyermek sem. Lehet, hogy jobban örülnél, ha támogatnálak saját meghozott döntésedben. Hisz lassan ott vagy, hogy kezdődő elköteleződésed egész további életedre kihat. Annyi viszont bizonyos, hogy szeretnél belső békét, elfogadást, szeretetet. Vannak kérdéseid, melyre nehezen kapsz hiteles választ. S ha én a szülőd nem tudlak úgy szeretni, ahogy vagy, hogyan tudod megérezni a Mennyei Atya szeretetét. Fiam, sokat gondolkodtam elhatározásodon, s rájöttem, hogy csak úgy bevágtam, hogy ne menj oda. Sajnos én olyan időben nőttem fel, ahol üldözték azokat, akik a hitüket komolyan vették. Ha így döntöttél én támogatom döntésedet, és örömmel gondolok arra, hogy még engem is megtanítasz sok olyan dologra, melyeket azért nem tudok, mert a családunkat fel kellett tartanom. Isten segéljen feltett szándékodban!

Czikó Lászlo pap