Szent Kristóf Kápolna

Történeti visszatekintés

A Gyilkos-tónál régi álom valósult meg 2001. július 28-án, a Szent Kristóf-kápolna felszentelésével. 10 évvel ezelőtt Hajdó István, akkori Gyergyó-kerületi főesperes a kápolnát "lelki Dévavár"-nak nevezte, amelybe szívek és lelkek épültek.” A Gyilkos-tónál, az 1916-ban leégett kápolna helyére Kós Károly 1933-ban másikat tervezett, amelynek megépítése - anyagi nehézségek és a második világháború miatt - meghiúsult. A terveknek akkor nyoma veszett, így csupán a szerencsi Zemplén Múzeumban megőrzött képeslap alapján alkothattunk fogalmat róla. A Kós Károly-i hagyományokat is követő tervet Anthony Gall magyar származású ausztráliai építész készítette, együttműködve a belső terveket valamint a körfreskót készítő Stefanovits Péter és Elekes Károly képzőművészekkel. 1999 májusában megtörtént az építési terület előkészítése, a sziklás talaj geológiai vizsgálata, a 9x15 méteres kápolna helyének betájolása, kijelölése. Ezután Budapesten a Vigadó Galériában nyílt kiállítás "Hordozott ház" címen, amely bemutatta a kápolna környezetét, helyének kijelölési rítusát és az épület koncepcióját.

Az építési engedélyek megszerzése után szeptemberben hozzáfogtak az alapozási munkálatokhoz, amit 2000 tavaszán folytattak. Az ütemezés szerint a szerkezetkész épületnek év végéig kellett elkészülnie. Az építési időszak alatt folyt a belső építészeti látványelemek, a bútorzat és a körkép megtervezése is. A 9 x 15 méteres kápolna Keletre tájolt, alaprajza ovális, hagyományosan fából épült, vakolt falakkal. Két sorban 24-24 fenyőtörzs tartja a zsindellyel fedett tetőt. Belül szakrális körkép foglalja egységbe monda- és hitvilágunkat a szkíta aranyszarvastól a csíksomlyói Salvator-kápolna Krisztus-ábrázolásáig. Kívül a hatalmas fenyőtörzsek - mint Kristóf a gyermek Jézust, a világ urát - olyan könnyedén emelik a védő fedelet a megszentelt világ fölé. A kápolnát 2001. július 28-án szentelte Tamás József püspök Szent Kristóf vértanú, az utazók védőszentje tiszteletése. "A kápolna a felszenteléssel kiemelkedik a világból, megszentelt hely lesz, ahol megjelenik Jézus golgotai áldozata, és megszentelődik az ember" – mondta Tamás József püspök a felszentelés alkalmával. A Gyilkos-tó és a Békás-szoros csodálatos vidéke békességet kíván: Szent Kristóf vértanú, az utazók védőszentje, óvja mindazokat, akik ide zarándokolnak!

Fő támogatók: Illyés Alapítvány, Nemzeti Kultúrális Alapprogram, Segít a Város Alapítvány - Eger, Mandák Attila és családja, Málnási Csaba, Portik Csaba vállalkozó, Benedek Árpád vállalkozó.

Érdekesség:

Sok idegenből érkezett hívő is részt vett szombaton Gyilkostón a tavaly megszentelt római katolikus kápolna védőszentjének búcsúján. A szentmisét Kállai Emil piarista rendfőnök mutatta be. A szentmise végén Mandák Attila, az egri Segít a Város Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány titkára – a kápolna építésének egyik legönzetlenebb támogatója – átadta Hajdó István főesperesnek a II. János Pál pápa áldását tartalmazó levelet. Abban a szentatya mindazokra áldását adja, akik a Szent Kristóf-kápolna felépítéséhez hozzájárultak vagy ott istentiszteleteket tartanak. Ezután a Szent Kristó Alapítvány által felajánlott Szent Kristóf- plakettek átadására került sor. A kitüntetést első alkalommal három édesanya vehette át Kállai Emil rendfőnöktől: a háromkuti 11 gyermekes Sándor Ida, az 5 gyermekes gyergyószentmiklósi Bács Anna, valamint a maga gyermeke mellett négy árvát vállaló, szintén gyergyószentmiklósi Kádár Lídia. (Hargita Népe, Bajna György, 2002).

A kápolna építője: Római Katolikus Egyház, Gyergyószentmiklós

Építészeti és belsőépítészeti tervek:

  • Anthony Gall építész,
  • Elekes Károly képzőművész,
  • Stefanovits Péter grafikusművész

Drapéria:

  • Justin "Jules" Júlia

Munkatársak:

  • Czégány Sándor,
  • Dobos Péter,
  • Borbás Péter

Szaktanácsadás és művezetés:

  • Szász Jenő mérnök,statikai társtervező,
  • Szilágyi András közgazdász, számadó gondnok,
  • Málnási Csaba műépítész technikus

Kivitelezők:

  • EXBETON Kft. Gyergyószentmiklós Kodácz György igazgató,
  • Siklódi Károly telepvezető almérnök,
  • Gáll Vilmos építőmester,
  • Örsi József kőművesmester,
  • Gál Dezső ácsmester és csoportja,
  • Köllő Károly festő és csoportja

Szakmunkák:

  • ZOOTOM Kft. Gyergyószentmiklós, Szabó Tamás építőmester és munkatársai
  • ELKO Kft. Csíkszereda, Miklós Gábor villamosmérnök,
  • Kósa Csaba geológus mérnök Gyergyószentmiklós,
  • Csibi István topográfus Csíkszereda,
  • Bálint Ignác kőfaragó Gyergyótekerőpatak,
  • Gáspár Gábor üvegező mester, Gyergyószentmiklós