„Meg kell ismerni az egyéniség hivatását és hitvallását ahhoz, hogy megalkothasd” – ezt vallja Sárpátki Zoltán szobrászművész, aki pénteken a Belső iránytű vendége volt. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia által szervezett rendezvénysorozat előadója közismert, ő az aki a bérmáló Márton Áron szoborcsoportot elkészítette Csíkszereda főterére. Ugyancsak ő az, aki nemrég fejezte be a Szent István templom keresztúti stációit. Tizenöt dombormű, hiszen a kálvária csak a feltámadással, a reménnyel lehet teljes.

A beszélgetés hanganyaga

A csíkszeredai képzőművész életéről, az alkotási folyamatról beszélt a gyergyói közönségnek. Elmondta a Márton Áron szoborcsoport kapcsán, hogy bár sokan csak azt tudják, hogy a szekuritáté épületének helyére került, ha az időben messzébb nézünk vissza, akkor ott áll, ahol Csíkszereda első temploma volt. A bérmálás eseményét választotta a művész az emberkatedrális megformálásához. Azért, mert a kommunizmussal szembeszállni merő püspök a magyarok mentsvára volt, letartóztatása után, amikor szabadult rögtön felszentelte a kispapokat, majd járta Erdélyt, bérmált mindenhol. „Mindenki úgy várta a püspököt, mint a szentlelket.”

Két és fél évig készítette a kompozíciót, de mint mondja, ez alatt tíz évet öregedett. Nem a nagy feladat, a közösség megbízásának súlya, hanem a bürokrácia és a papírmunka gyarapította ősz hajszálait. Amikor műtermében lehetett, akkor örömét lelte a folyamatban. Abban, hogy szabadsága van a valóság módosításában az üzenet erejének növeléséért. Megosztott ebből egy részletet: a bérmáló püspök kezének üzenetét tette kifejezőbbé. Míg Márton Áron mindig összezárt ujjakkal bérmált, ő kissé kinyitotta a tenyeret, hogy ne merev legyen, ne ütő, hanem áldó hatást keltsen. „Hazudj művész, csak rajt ne kapjanak” – mondta mosolyogva Sárpátki, hiszen ő maga vallott a valóság megmásításáról nemes céllal: a bronzba így lehet lelket lehelni.

A kezek egyébként is óriási figyelmet nyernek Sárpátki Zoltán kezei között. Ez nem csak a püspök vagy a szoborcsoport két nőalakja esetében érvényes, hanem a keresztút minden szereplőinél is, mert hiszi, nincs két egyforma kéz, mint ahogy két egyforma ember sincs. Krisztus karakteres kezeire hívta fel a figyelmet. „Krisztus minden gesztusában az ember felismerheti önmagát. Minden emberbe jutott Krisztusból. Együtt járjuk a kálváriát is, és minden ember minden stációban felismerheti önmagát.”

Balázs Katalin