Hirdetések – június 8

• Kedden folytatódik a Szent Antal kilenced.
• Június hónapban minden este 17.45 órától Jézus Szíve litániát végzünk.
• Hétfőn, Pünkösd másodnapján 11.00, és 18.00 órától lesznek szentmisék a templomban. A 9 órás szentmisét a külföldről érkezett zarándokok végzik. Ezen a napon nincs irodai szolgálat.
• A szárhegyi pünkösdi kisbúcsú június 10-én, pünkösd keddjén de. 11 órakor lesz. Szeretettek várják a híveket!
• Folytatódik a Belső iránytű előadássorozat. Mivel Czikó László búzásbesenyői plébános nem tud eljönni, a meghirdetett programtól eltérően pénteken, június 13-án 19 órától Dr. Pázmán Enikő tart előadást Egészség, mint lelki feladat címmel.
• Jövő vasárnap, Szentháromság vasárnapján Alfaluban búcsú. A szentmise 12 órakor kezdődik. A búcsúra 11.15 perckor autóbusz indul a plébániától. Az utazás ára 6 lej. Iratkozni lehet a plébánia irodában.
• Ugyanezen a napon tartjuk a 25 és 50 éves házassági évfordulók megünneplését. Kérjük a jubilálókat és hozzátartozóikat jelentsék a plébánián az ünneplő párokat.
• A Szent Miklós templomban június 22-én a 10.30 órás szentmise keretében köszöntik a 25 és 50 éves házassági évfordulót ünneplőket.
• Az egyházközségünkhöz tartozó Hanuleac Tamás papszentelése június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén, de. 10 órakor lesz a gyulafehérvári székesegyházban. Erre az eseményre autóbusz indul hajnali 4 órakor, amelynek ára 35 lej. Iratkozni lehet a plébánián.
• A 70 éves kortárstalálkozó 2014. szeptember. 5-én lesz megszervezve az 1944-ben születettek számára. Minden kortársat szeretettel várnak a szervezők. Bővebb információ a helyi sajtóban és a TV-k képernyőin.
• Diákok nyári lelki táborai:
- I- IV. osztályosoknak, június 22 – 25 között.
- V-VIII. osztályosoknak, július 27 – 30 között,
- Valamint a IX – XII. osztályosoknak július 30 – augusztus 3 között.
Iratkozni lehet a hitoktatóknál, illetve a Szent Miklós plébánián. A táborok összértéke 65 lej. Az iratkozásnál kérünk 20 lejt előlegként!

Adományok: A Szent István templom és plébánia javára
Összesen: 100 lej és 50 Euro
- 1 név nélkül adományozó – 50 EURO
- Őszirózsa Idősek klubja – 100 lej

Az Anyaszentegyház házasságot hirdet:

• IZSÓ CSABA, szül. Gyergyószentmiklóson, az Izsó György református és Király Jolán róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett SZÉKELY MÓNIKÁVAL, aki szül. Gyergyócsomafalván, a Székely Sándor és Kovács Mária róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük másodszor.

• FERENCZ TIBOR, szül. Gyergyóalfaluban, a Ferencz Márton és Ábrahám Erzsébet róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett KONCSAG OLGA – RÉKÁVAL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Koncsag Ádám és Kiss Olga - Mária róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük másodszor.

• FARKAS LÁSZLÓ CSONGOR, szül. Gyergyószentmiklóson, a néhai Farkas Attila és Kastal Tünde róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett VADÁSZ-SZATMÁRI EMESÉVEL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Vadász – Szatmári István róm. kat. és Szatmári Margit ref. szülők leányával. Hirdetjük másodszor.

• SZAKÁCS OSZKÁR BALÁZS, szül. Csíkszentmiklóson, a Szakács Mihály és Antal Mária róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett BARICZ EMŐKE ANNÁVAL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Baricz Jenő és Axinescu Erzsébet róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük először.

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items