Hirdetések - március 6.

· Jövő héten a hittanórák a megszokott sorrendben lesznek.
· Nagyböjt minden péntekén du. 17.15 órától keresztúti ájtatosságot tartunk.
· A Belső iránytű előadássorozat keretében Homa Ildikó szociális testvér, klinikai pszichológus tart előadást Az önismeret szükséges az üdvösséghez – Evangéliumi lélektan címmel. Az előadás időpontja péntek, március 11., este 19 óra.
· Bátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdése címmel Dr. Almási Kitti előadására kerül sor a Belső Iránytű és a Nyitott Akadémia szervezésében. Az előadás március 18-án 19 órától lesz a Művelődési Házban. Jegyek kaphatók a Figura Stúdió színház jegypénztárában és a Szent István plébánia titkárságán. Jegyek ára 25 lej.
· Egyházközségünkben a Triduum (3 napos szentbeszéddel egybekötött előkészület a Húsvétra) március 17–18–19 -én lesz. Vezetője Pál Vilmos gyergyóhodosi plébános.
· Húsvét közeledtével a kedves hívektől adományokat fogadunk el a Szentsír díszítésére és oltár építéséhez.
· Ma az utolsó lehetőség, hogy itt a templomban aláírásukkal támogassák az alkotmánymódosítást azért, hogy Románia alkotmánya a házasság alapjaként „egy férfi és egy nő" szabad akaratnyilvánítását rögzítse. Támogató aláírást fogadunk el még csütörtökig a plébánia irodában.
· Az irgalmasság éve kapcsán március 12-én, szombaton 10–15 óra között lesz az elváltak és újraházasodottak lelkinapja a plébánia nagytermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
· „Imádkozzunk Áron püspökkel" című imafüzet kapható a plébánián és a sekrestyében. Ára 5 lej.

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items