Hirdetések – szeptember 7

• Szeptember 7-én, vasárnap 12 órakor Kisasszony napi búcsús szentmise lesz az örmény templomban. Mindenkit szeretettel várnak!
• Szeptember 7-én, vasárnap 11 órától lesz a Gac oldali megemlékezés. Szintén ezen a napon, du. 4 órától kerül sorra a Gyilkóstónál egy Szent István szobor megáldása, amit a székesfehérváriak adományoztak. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Este 7 órától a felszegi csengettyűnél a gyergyószentmiklósi halottakért végzünk imát, akik 70 év hunytak el.
• Holnap, szept. 8-án Kisboldogasszony ünnepe. Irodai szolgálat nem lesz.
• Pénteken, szept. 12-én, Szűz Mária Szent Nevének ünnepén este 18 órától tartjuk a Békény utcai csengettyű búcsúját. Mindenkit szeretettel várunk!
• Itt az ősz, kezdődik a tanév! Szeptember 13-án, szombaton nagy nagy szeretettel hívjuk a kedves tanévet kezdő kis és nagyobb diákokat, a drága szüleikkel, rokonaikkal együtt, de hívjuk a kedves tanárokat, elöljárókat is, hogy bizalommal imádkozzunk az új tanév kezdetén! Szárhegyen, a tatárdombnál találkozunk szeptember 13-án, szombaton 11.00 órától, ott ahol őseink a véres tatárbetöréskor sírva nem elszaladtak, hanem bátran összefogtak, Istenben és magukban bízva megszervezték a küzdelmet és kitartó hősi harcban győztek!
• Szeptember 14-én zarándokbusz indul Buzásbesenyőbe, aki részt szeretne venni, a plébánia irodájában iratkozhat.
• Szeptember 20-21-én kerül sor a Székelyföldi Lovas Ünnepség megszervezésére kint a lovas pályán, a Tűzoltók utcájának végén. Vasárnap 11,00 órakor szentmise is lesz. A program nagyon változatos. A belépés ingyenes. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak
• Zarándoklat indul Medjugorjébe 2014. október 21 – 27. között. Jelentkezni lehet a Szent István plébánián is, mivel T. Keresztes Zoltán plébános lesz a zarándoklat lelkivezetője. Az útiköltség ára 200 euró. Előleg 50 euró szükséges. Részletesebb tudni valók a hirdetőtáblán olvashatók.

Adományok:
- Névnélküli adományok 200 lej
- Vargyas Ferenc – Tölgymező u. – 40 lej
- Szóra Lajos – 30 lej
- Berecz Rózália 50 lej

Az Anyaszentegyház házasságot hirdet:

• HORVÁTH ZOLTÁN, szül. Mezőkövesden, a Horváth Mátyás éa Ocsai Borbála róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett BIRÓ RÉKÁVAL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Biró Ferenc és Daradics Margit róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük másodszor.

• FERENCZI SZABOLCS, szül. Gyergyóalfaluban, a Ferenczi László és Vargyas Mária róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett SÁRA ANDREÁVAL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Sára Zoltán és Fodor Nagy Ildikó róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük másodszor.

• ÉGETŐ ELŐD, szül. Sepsiszentgyörgyön, az Égető Árpád és Kovács Dalma református szülők fia házasságkötésre jelentkezett NAGY ÁGNESSEL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Nagy Attila ref. és Nagy Zsuzsánna róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük másodszor.

• TÓFÁN RAJMOND, szül. Gyergyócsomafalván, a Tófán László és Csiki Ibolya róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett SZÉKELY BEÁTÁVAL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Székely Ferenc és Czirják Ildikó róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük először.

• SIMON ZSOLT, szül. Gyergyószentmiklóson, a Simon Imre és Polgár Gizella róm. kat. szülők fia házasságkötésre jelentkezett KERTÉSZ MÁRIÁVAL, aki szül. Gyergyószentmiklóson, a Kertész István és György Katalin róm. kat. szülők leányával. Hirdetjük először.

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items